2011. január 14., péntek

Olajbogyó

Az olajbogyó Spanyolországban igen kedvelt és nagy hagyományokkal rendelkező élelmiszer. Itthon is egyre népszerűbb, hiszen cuki formái és kellemes aromája még engem is meggyőzött. Pedig az sem ma volt, hogy néztem furán erre a zöld kis izére, amit savanyúság gyanánt elém tettek. Ráadásul a nagy kajakipakolás előtt. Én meg csak nagy nehezen vettem be a számba, ahol aztán minden kétség megszűnt, és szerelmes lettem ebbe a csodabogyókába.


Lehet fekete vagy zöld, magos vagy magozott, töltött, egész vagy darabolt és még számos fajta, amik ízletes salátákat, tészta- és rizsételeket, húskészítményeket, pástétomokat és mártásokat, vagy húsokhoz és halhoz készített töltelékeket gazdagítva fejtik ki tápláló hatásukat.  Régről ismerik gyógyhatását ennek a növénynek. A modern tudomány is igazolja, hogy csökkenti a szívinfarktus, magas vérnyomás, időskori elbutulás lehetőségeit a benne tartalmazott zsírsavak miatt. Ezen kívül úgy mondják, hogy a rák megelőzésében is hatékony az oliva bogyó. Mivel a legtöbb zsiradék nem megfelelő a szervezet számára, hiszen egészségtelen hatásaik vannak, addig az oliva olaj épp ellenkezőleg hat. A benne rejlő telítetlen zsírsavaknak köszönhetően aki oliva olajat fogyaszt, sokkal kisebb esélye van a szív és érrendszeri megbetegedésekre.


Az olajbogyó alacsony fehérjetartalma mellett magas tápértékű és ideális mennyiségben tartalmazza az összes alapvető aminosavat, emellett pedig rostanyag-tartalma miatt könnyen emészthető. Ásványi anyag tartalmát tekintve kiemelendő fontosságú a kalcium- és vastartalma, illetve még érdemes megemlíteni, hogy A, C és B1 vitamint is tartalmaz. Rengeteg E-vitamint tartalmaz, amivel a szívinfarktus esélye 65%-al csökkenthető. A sejtkárosító szabad gyökök semlegesítésére is alkalmas, mivel sok antioxidánst tartalmaz (beta-karotin, fenolok, tokoferolok). Ezeken felül még segít eltávolítani a fölösleges salakanyagokat a szervezetedből. Ez főleg akkor hasznos, ha keveset mozogsz, meg sok készterméket fogyasztasz. Nagyon kedvező az oliva olaj fogyasztása várandós kismamáknak, mivel nagy szerepe van a benne található olajsavnak az idegsejtek sejtfalának építésében, így a csecsemők agyának fejlődését nagyban segíti. Plusz az oliva bogyó segíti a petefészek egészséges működését. Rendkívül hatékony fogyókúrák alatt. Majdnem minden fogyókúrával együtt ajánlott és mindegyiknek segíti a hatékonyságát. Akik fogyókúráztak és a fogyókúra idelye alatt oliva olajat fogyasztottak, azok nagyobb arányban fogytak mint akik nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése