2011. január 7., péntek

Himalaya sószappan

Eredetileg ezt a kis szösszenetet egy másik, közös blogra írtam, de itt is megosztom a lelekes olvasókkal a hasznos információkat.


Az első sószappanomat ajándékba  kaptam. Nem is értettem, minek. Itt állt a szekrényben hetekig. Aztán, mivel totál abban voltam, hogy van egy ajándék szappanom, nem vettem. És megpróbáltam használni. De mivel nem úgy működött, mint egy hagyományos szappan, utána kellett néznem, mit kezdjek vele. Bekenem magam vele nedvesen, hagyom megszáradni, leperegni és rohanok tovább. Saját tapasztalatom szerint ha tömbben használjuk, akkor néha lehetnek benne olyan kiálló kristályok, melyek felkarcolhatják az ember bőrét. Ezért én szoktam azt is csinálni, hogy beáztatom egy éjszakára tisztított vízbe, majd egy kifőzött pumpás adagolóba teszem a sóoldatot, és így fújom magamra. A bőröm puha, selymes tapintású, és tiszta! Az elején jöttek ki pattik meg mindenfélék a méregtelenítő hatás miatt, de hamar megszűntek. Mindnekinek csak ajánlani tudom!


Tehát nem mosakodásra szolgál, hanem mintha egy krém lenne, úgy használjuk. A sószappan, 100 %-os kristálysó, kémiai adalékanyagot nem tartalmaz.  


A kristálysó kiegyenlítő hatású, beállítja sav-lúg háztartást és az egyénnek megfelelő pH - értéket. A sószappan mindenféle bőr típusra egyaránt használható. Szárazbőrnél, a só lezárja a bőr felületet, nem engedi kipárologni a nedvességet. A só használatával nem tömítjük el a bőrt, így az továbbra is lélegzik. Zsíros bőrnél, a kiegyenlítő hatása miatt, harmonizálja a túlzott faggyú termelődést. Pattanásos, teenager bőrnél segíti a hormonháztartást egyensúlyba hozni, valamint gyulladáscsökkentő hatású. A só, serkenti a vérkeringést, az anyagcserét, ezáltal frissebbé varázsolja a bőrt. A sószappan egy kristálysó darab, ami szappan formára van alakítva, innen kapta a nevét. 

Általános használata: 
A tiszta bőr felületre vigyük fel a sót. Nedvesítsük be a sószappant és közvetlenül a szappannal kenjük be a bőrt, vagy kézről visszük fel a sót, vagy a sószappant feloldva, a tömény sóoldattal kenjük be az arcunkat. Hagyjuk megszáradni! A kezdeti csípő érzést a bőr irritációja okozza, ez elmúlik 2-5 percen belül. A bőrön kikristályosodott sót vagy rajta hagyjuk, vagy szárazon kézzel illetve ruhával lepergetjük. Amennyiben a bőr feszül ne kenjünk rá azonnal olajat, hanem várjunk kb. 20 percet. Általában ez elég idő ahhoz, hogy meginduljon a faggyú termelődés és elmúljon a feszülő érzés.Fontos!! Ne kenjünk rá krémeket, csak olajat, azt is csak, ha muszáj!
A só használata előidézhet egy kezdeti rosszabbodást pl.: még több pattanás, gyulladások stb., ez a méregtelenítés jele. Ne ijedjünk meg, hagyjuk a bőrünket regenerálódni.



Bőrbetegségek esetén, pl. pikkelysömör, ekcéma, neurodermitisz, allergia, gomba stb. célszerű az érzékeny, sérült bőrt nem közvetlenül a sóval bekenni, hanem a sóoldattal. A sószappant tegyük bele egy pohárba és öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. A víz leold annyit a sóból, hogy az egy telített kb. 26 %- os sóoldat lesz. Egy sószappan kb. 200 gramm, erre összesen 600 ml vizet lehet önteni, hogy az oldat telített legyen. Mindaddig, míg fel nem oldódott só darab van az oldatban, addig telített az oldat. Egy sószappan kb. 2 - 3 hónapra elegendő. A bőrünket kezdetben minden mosakodás után kenjük be sóval, majd ahogy a bőr egészségesebbé válik már csak igény szerint alkalmazzuk a sót. 
A só használható borotválkozás után is, arcszesz helyett. A só megnyugtatja a bőrt, elmulasztja a kipirosodást. Állandó használatával elmúlnak a szőrtüsző gyulladások. A só vírus ölő hatása miatt kiválóan alkalmas herpesz kezelésére illetve megelőzésére. A benedvesített sószappannal kenjük be a beteg bőrfelületet. Minél gyakrabban kenjük, annál hamarabb múlik el illetve szárad le a hólyagocska. A sebek pedig 2-3 napon belül nyomtalanul eltűnnek. A sószappant használhatjuk rovarcsípés esetén is, megnyugtatja a bőrt. A benedvesített sószappannal kenjük a csípés helyét. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése