2011. február 18., péntek

A hallgatásról



A FIGYELEM MŰVÉSZET, melyet nem könnyű elsajátítani - ám nagy szépség és mély megértés jár vele karöltve. LÉNYÜNK KÜLÖNBÖZŐ MÉLYSÉGEI rezonálnak mindarra, amit hallunk, de figyelmünk mindig előfeltételektől vagy sajátos szempontoktól terhes. Nem figyelünk csak úgy, egyszerűen; mindig közbeékelődik egy szűrő, a gondolataink, következtetéseink, előítéleteink szűrője.
A HALLGATÁSHOZ belső nyugalom kell, s még a befogadás erőltetésétől is meg kell szabadulni. Elengedett figyelemre van szükség. Ez az éber s mégis passzív állapot képes csak meghallani, mi rejlik a szavak értelmén túl. Mert a szavak összezavarnak: csupán az érintkezés felületes eszközei. HOGY A SZAVAK ZAJÁN TÚL is képesek legyünk a kommunikációra, éberré s egyben passzívvá kell válnunk. Azok, akik a szeretet állapotában élnek, talán képesek figyelni - de igen-igen ritka, hogy igazán figyelő emberre akadjunk. Legtöbben eredményeket hajszolunk, célokat akarunk elérni; örökké legyőzünk és meghódítunk, s így elvész a figyelem. PEDIG CSAK a figyelem állapotában csendül fel a szavak éneke.

2011. február 8., kedd

A 12 mesterkristály



Kristályok az Ember szolgálatában állnak, csodálatos segítők, gyógyítók, s használatukkal nem „csak” testi-szellemi-lelki bajokat, kórokat lehet gyógyítani, hanem sokkal de sokkal többre képesek.
dimenzióváltás és a kristály tudatosságba való emelkedésbenrendkívüli segítséget nyújthatnak. A Kryon és Kuthumi csatornázásokból kaptunk információt arra, hogy melyik az a 12 kristály, amely segít az Embernek újra aktiválnia a teljes 12 DNS spirált, így nyílva egy sokkal magasabb rendű tudati létezés felé. Így tudszTELJES EMBERRÉ válni.
A 12 Mesterkristály mindegyike más és más frekvenciával bír, és más szám tartozik hozzá a Numerológia tanai szerint.

Ametiszt




Rózsakvarc


Labradorit


Rodokrozit


Hegyikristály


Szodalit


Pirit


Csaroit


Tigrisszem


Citrin


Szugilit


Tejkvarc






Igazság járuljon védtelenül, erőszak nélkül a világ elé,
akkor is, ha megkövezik érte.
Ez az egyetlen út.

Szepes Mária: Varázstükör

2011. február 7., hétfő



Csak az tud élni, ki mindig nevet, 
Kiből kicsordul minden szeretet 
Kinek lelke élettől vidám, 
Ki himnuszt zeng az ég hajnalán 
Ki minden könnyből virágot szakaszt, 
Minden sziklából szivárványt fakaszt.
 Az élet útján győztesen robog, 
Csak az tud élni:
KI MINDIG MOSOLYOG!

2011. február 5., szombat


Szándékaitokat úgy irányítsátok, hogy “ez vagy valami még ettől is jobb” így felkészülhettek az összes kimenetelre. És legyetek készek a befogadásra, mert az a megnyilvánulás másik fele, amiről gyakran megfeledkeztek.  Meg kell tanulnunk kérni azt amit szeretnénk, s akkor a befogadás állapotába lennünk, mert az teszi lehetővé, hogy a megnyilvánulás megtörténjék.

2011. február 4., péntek

A megvilágosodás nem más, mint az Igazság
és a tiszta fényben úszó világosság.

Barbara Hand Clow - Maja kód)

Andinál találtam ezeket a sampon recepteket. Nagyon tetszenek, és biztosan hatásosak is. Még nem próbáltam, de ha már teszteltem őket, akkor mindenképpen írok :)





Két evőkanál szódabikarbónát keverj össze vízzel addig, amíg paszta állagú nem lesz. Ez a mennyiség kb. közepes hosszúságú hajhoz elég, változtass az arányokon a hajad hosszúságának megfelelően. 
 
Az elkészült pasztát 20-30 másodpercig masszírozd jól a fejbőrbe (tetszeni fog neki :)), majd hagyd a masszát 1-2 percig a hajadon. Végül öblítsd le.
Egy rész almaecetet vagy citrom levét öntsd egy flakonba, ehhez adj 4 rész vizet. Jól rázd össze a keveréket.Adhatsz hozzá illóolajakat is (akár többféléből is egy-két cseppnyit), attól függően, mit szeretnél elérni.
  • zsíros hajra: citrom, levendula, rozmaring, ciprus, bergamott
  • korpás fejbőrre: teafa, levendula, eukaliptusz
  • száraz hajra: ylang-ylang, eukaliptusz, geránium, rozmaring, rózsafa
  • hajhullás ellen, hajerősítésként: rozmaring, zsálya, cédrus, boróka, kamilla, levendula
  • sötét hajszín élénkítésére: rozmaring, cédrus
  • világos hajszín élénkítésére: citrom, kamilla
Az öblítő mixszel mosd át a hajad, hagyd rajta fél percig, majd öblítsd át.

2011. február 2., szerda


Aki nem tud semmit, nem szeret semmit.
Aki tehetetlen: érthetetlen.
Aki nem ért semmit, nem is ér semmit.
Aki viszont ért, az szeret is, néz is, lát is...
Minél több tudás rejlik egy-egy dologban, annál nagyobb a szeretet...
Aki azt képzeli, hogy minden gyümölcs ugyanakkor érik meg,
mint a szamóca, semmit nem tud a szőlőről.

Paracelsus

Ayurveda - 6 alapíz



Keserű:

Méregtelenítő hatása miatt nem csak az étkezések elválaszthatatlan része, de elengedhetetlen kísérője túlsúlyos betegek kezelésének is. Ám ennél az íznél figyelembe kell venni: a kevesebb több. Túl sok keserű fogyasztása a szervezet teljes leépülését okozhatja.

Savanyú:

Erjeszt, tárolja a belső hőt, szomjoltó és fenntartja a test savasságát. Tehát stimulálja a szervezetet: melegítő hatása mellett szélhajtó tulajdonságokkal is rendelkezik és táplálja a nyálkahártyát.

Csípős:

Emésztésfokozó, anyagcsere serkentő és izzasztó.

Fanyar:

Megtartja a szövetek tónusát, ezért is alapvető összetevője a túlsúlyos emberek kezelésében alkalmazott ’triphal’ íz kombinációnak (három íz elegyítése), melynek hatására a páciens úgy veszít a súlyából, hogy méregtelenít, szövetei megőrzik tónusukat és szervezete egészséges marad.

Sós:

Az ásványi só közismert tulajdonsága, hogy megköti a testben a vizet. Kis mennyiségben fokozza az emésztést, közepes mennyiségben hashajtó, nagy mennyiségben hánytató tulajdonsága miatt gyakran alkalmazzák itthon is a népi gyógyászatban, de indiában is a hétköznapi kezelések szerves részét képezi. De hasznosítják még a jógában alkalmazott tisztítókúra során is.

Édes:

Az ayurvéda szerint a legtöbbet ebből kell fogyasztanunk, mert szövetépítő, s így segíti a szervezetnek pótolni az elhalt sejteket. Ennek köszönhetően egy-egy sérülés is hamarabb begyógyul, ha elegendő édeset fogyasztunk. Ezen kívül kiemelt szerepe, hogy növeli az elégedettség érzést.
Ám a valódi gyógyhatás a fenti ízek adagolásán is múlik: választhatunk, hogy tisztán, vagy kombinált formában használjuk fel az egyes ízeket. A tiszta használat intenzívebb hatást és gyorsabb eredményt hoz, ám könnyen felboríthatja a szervezet kényes egyensúlyát, míg a kombinált alkalmazás lassabb folyamatot eredményez, ám hosszútávon biztosabb módja az egészség megőrzésének.

2011. február 1., kedd

Karalábé te csoda!


Főzve nem tartozik a kedvenceim közé. De olyan szép, és ha zsenge, kifejezetetten szívesen ropogtatom fölös óráimban. tavasszal a legjobb, mert a piacon anéniknél olyan cuki minikéket lehet venni, hogy nem is gondolnám, hogy létezik ekkora belőle. De mégis! És az íze!!! Hmmmm. De másra is jó ám. Most akadtam rá. Íme!!

A karalábé mindazt tartalmazza, ami egy kora-tavaszi zöldségre jellemző. Legtöbb benne a kálium, de jó az elosztás aránya a kalciummal és a magnéziummal, hogy egymás felszívódását segítsék. Tartalmaz még számos ásványt, valamit jelentős mennyiségű A és B vitamint.

Gyógyhatását ugyan a vitamin és ásvány anyagoknak köszönhetjük, de értékük növeléséhez hozzájárulnak a benne levő enzimek is, amelyek elősegítik az emésztést.


Vértisztító:
A benne levő nagymennyiségű kálium teszi lehetővé, hogy a tavaszi nagytakarításból alaposan kivegye a karalábé a részét. A tél folyamán savasba hajló vért kiegyensúlyozza, lúgosabbá teszi. Ezzel válik lehetővé, hogy kissé felszabadul a máj is a teher alól és ellenállóbbá válik az egész test a tavaszi betegségekkel szemben.
Antibiotikum hatása:
A karalábéval sikeresen harcolhatunk mindazon betegségek ellen, melyek leküzdéséhez antibiotikumok szükségesek. Ezek a gyulladásos betegségek, melyekkel szemben a leghatásosabbak a természetes gyógyszerek. Karalábé többek között a benne levő ásványoknak és az A vitaminnak köszönheti ezt a tulajdonságát.
Kinyitja a légutakat:
A karalábéval hatunk a légzőszervekre. Mint tudjuk, az A vitamin jótékonyan hat a légzőszervi nyálkahártyákra, valamint az allergikus megbetegedésekre. A benne levő kálium a vért tisztítja meg, azzal is segítve azok zavartalan működését.
Nehezen gyógyuló sebek gyógyítására:
(Ide sorolhatjuk a cukorbajból eredő nyitott sebet, a lábak visszereiből eredő szivárgó sebet vagy egyéb gennyesedő és gyógyulni nem akaró sebeket is.) Két fontos ásvány találkozásának, és az abból eredő hatalmas gyógyító erőnek lehetünk tanúi, amikor a kálium és a kén elemek adagolását kezdjük meg a gyógyíthatatlannak tűnő sebek gyógyítására. Természetesen, a többi ásványra és vitaminra is szükség van, ami található a karalábé lében. A kálium és a kén enzimje valamint a C és az A vitamin találkozása olyan erős antibiotikum hatást vált ki a szervezetben, amely sikeresen és folyamatosan hajtja ki a fertőző baktériumokat. Természetesen ilyen helyzetben külsőleg és belsőleg is használni kell a karalábét. Hogy minél hatékonyabb gyógyító hatást érjünk el, naponta fogyasszuk el a lét, esetleg adhatunk hozzá egy negyed pohár sárgarépa-lét, külsőleg azonban a seb lemosáshoz tisztán használjuk a karalábé lét, esetleg péppakolást is tehetünk a sebre.

A tehetség hétköznai dolog, mindannyian rendelkezünk vele.
Ám ritka az az ember, aki elég bátor ahoz,
hogy kövesse a tehetsége által kijelölt utat.


Ha nagy céljaid vannak,
tedd meg feléjük a lehető legnagyobb lépést.
Lehet, hogy az adott lépés aprónak tűnik, de bízz abban,
hogy az adott pillanatban ez jelenti számodra
a legnagyobb előrehaladást.


Milred McAfee


Az elmúlt szerelem pusztán egy emlék.
A jövőbeni szerelem pusztán egy álom és vágy.
Csak itt és most szerethetünk igazán.


Mahátma Gandhi