2011. január 28., péntek

Ayurvedikus táplálkozás


Az áyurvéda a táplálkozási – életviteli tanácsadások terén nem a tünetekből, hanem a páciensből indul ki, diagnosztizálja annak alapvető testtípusát, és megállapítja az egyensúlyzavar, azaz a születéskori testtípustól való eltérés okát. Célja tehát születéskori egyensúlyi állapot helyreállítása.

Az ájurvéda egy olyan ősi, több ezer éves, talán a legrégebbi ezoterikus gyógyítási rendszer és gyakorlati tudomány, melynek tanítása szerint mindenki meggyógyíthatja önmagát, ha megérti saját testét, annak igényeit. Ha saját testtípusának megfelelően táplálkozik, akkor egészséges marad. Az egyén alapvető felépítése élete folyamán változatlan marad, mivel az genetikusan meghatározott. Ha engedelmeskedünk a velünk született tendenciáknak, minimális erőfeszítéssel korrigálhatjuk egyensúlyzavarainkat, és megelőzhetjük újabbak kialakulását.
Az első táblázat segít, hogy meghatározzuk alkatunkat (dosa). Döntsük el mind a 20 pontban, hová tartozunk leginkább, jelöljük ezt 1-1 ponttal, majd az eredményt összesítve megkapjuk uralkodó testtípusunkat, s a ránk jellemző dosa-arányt is.



Dosa
Vata
Pitta
Kapha
1.
Alak
sovány
közepes
megtermett
2.
Bőr
száraz, érdes, hűvös, barna
puha, ráncos, meleg, világos, sárgás
feszes, sima, zsíros, hűvös, sápadt, fehér
3.
Szem
kicsi, mozgékony, barna vagy fekete
ravasz, szúrós, zöld, sárga vagy szürke
nagy, kék, sűrű szempillák
4.
Fogak
hosszú, hézagos, görbe, sorvadt íny
átlagos, íny lágy vagy vérzékeny
erős, fehér, szabályos
5.
Haj
kevés, száraz, sötét, esetleg göndör
közepes, puha, fakó, zsíros, barna, vörös vagy ősz
sűrű, hullámos, zsíros, sötét vagy világos
6.
Hang/beszéd
rekedt, folyamatos
hangos, gyors
lassú, dallamos
7.
Memória
rövidtávú jó, hosszú távú gyenge
pontos, intelligens
lassú, de fogékony
8.
Fizikai aktivitás
igen aktív
közepes
lusta
9.
Alvás
szakaszos, felszínes
közepes, mély
hosszú, kábult
10.
Álmok
repülés, ugrás, futás, félelmek
színes, tüzes, haragos szenvedélyes
víz, úszás, romantikus
11.
Jó oldal
fantáziadús, fogékony, spontán, rugalmas, életvidám
intelligens, magabiztos, vállalkozó, jókedvű
nyugodt, együttérző, bátor, megbocsátó, szeretetteljes
12.
Szélsőséges érzelmek
aggódó, félénk, bizonytalan
ingerlékeny, féltékeny
mohó, önelégült, "ragadós"
13.
Betegséghajlam
idegesség, görcsök, álmatlanság, szorongás, fájdalom
stressz, infarktus, fertőzés, kiütések, gyulladás
kövérség, diabetes, asztma, allergia, ödéma, depresszió
14.
Étvágy
változó
jó, mohó
folyamatos
15.
Ételadag
kevés
közepes
sok
16.
Széklet
kevés, kemény
közepes, sárga, puha
tömeges, puha
17.
Szomjúság
rendszertelen
gyakori
enyhe, rendszeres
18.
Vizelési gyakoriság
ritka
gyakori
ritka
19.
Izzadás
gyenge
nagy mennyiségű
kevés
20.
Pénzköltés
gyors, hirtelen
közepesen, beosztva
lassan, félretéve

Az ájurvéda az egyéni alkatnak megfelelő, uralkodó dosát kezeli. Az aránytalanul megnövekedett dosát csökkenti, így például a Kapha alkatra hevítő, szárító terápiát alkalmaz, mivel az hideg és nedves tulajdonságú. Hevítés és nedvesítés használ a Vatának, hiszen hidegségre és szárazságra hajlamos. A Pitta esetében pedig hűtés és szárítás a csökkentő hatás, mert az ő sajátosságai a melegség és a nedvesség. A dosákat szükség esetén ezzel ellentétes módon erősíti.

A táplálékok és gyógynövények tulajdonságai összhangban állnak ízükkel, alkotóelemeikkel, hevítő vagy hűtő hatásukkal, a szervezettel való energiaközlésük módjával. Az ayurvéda hat uralkodó ízt, és szintén hat – páronként ellentétes –minőséget különböztet meg. Energiája szerint a hat íz két csoportra osztható: erős, savanyú és sós – hevít, vagyis növeli a Pittát, míg az édes, fanyar és keserűhűt, tehát és csökkenti azt.

A hat íz:
ÉDES: cukor, méz, rizs, búza, tej, tejszín, vaj, fehér kenyér
SÓS: minden, ami sót tartalmaz
SAVANYÚ: citrom, ecet, joghurt, egyéb erjesztett termékek, paradicsom, savanykás gyümölcsök
KESERŰ: leveles zöldek (cikória, endívia, spenót, saláta), keserű uborka, citrom héja, tonik, kurkuma
CSÍPŐS: erős paprika, bors, hagymafélék, gyömbér, retek, erős fűszerek
FANYAR: bab, lencse, káposzta, brokkoli, karfiol, zeller, burgonya, alma, körte.

Az ízek mellett az ételeket további hat jellemzője:
- nehéz vagy könnyű – pl. a búza nehéz, az árpa könnyű, a marhahús nehéz, a csirke könnyű, a sajt nehéz, a fölözött tej könnyű
- olajos vagy száraz – pl. a tej olajos, a méz száraz, a szójabab olajos, a lencse száraz, a kókusz olajos, a káposzta száraz
- meleg vagy hideg (hevíti, vagy hűti a testet) – pl. a bors meleg, a menta hideg, a méz meleg, a cukor hideg, a tojás meleg, a tej hideg

Az ájurvéda szerinti kiegyensúlyozott étrendnek minden étkezéskor tartalmaznia kell mind a hat ízt. Nem kell minden alkalommal tobzódni az ízekben, csipetnyi fűszerrel is pótolhatjuk azt az ízt, ami éppen hiányzik az adott ételből.
Az ételek ízének és jellemzőinek hatását a testtípusokra a második táblázat mutatja.

Dosa
Vata
Pitta
Kapha
Kiegyensúlyozó, gyógyító íz
Édes, savanyú, sós
Édes, keserű, fanyar
Csípős, keserű, fanyar
Kiegyensúlyozó minőség
Nehéz, forró, olajos
Nehéz, hideg, száraz
Könnyű, forró, száraz
Túlfokozó,
megbetegítő íz
Csípős, keserű, fanyar
Csípős, savanyú, sós
Édes, savanyú, sós
Túlfokokozó minőség
Könnyű, hideg, száraz
Könnyű, forró, olajos
Nehéz, hideg, olajos

Az ájurvédikus leírások hosszú étellistákat tartalmaznak a megfelelő ízekkel és minőségekkel, ezeket azonban nem kell megjegyeznünk, hiszen ösztönösen beépültek a testünkbe. Aki egyensúlyban van, ha fázik, meleg ételt kíván, ha elnehezültnek érzi magát, akkor könnyűt eszik. Ha például egy Kapha típusú zöld salátát kíván, akkor egyensúlyban van, mert a saláta keserű vagy fanyar, és e két íz harmonizálja a Kaphát. Ez a természettel összhangban élés titka. Viszont, ha ugyanaz a Kapha típusú ember kizárólag olajban sült krumplit (olajos, sós), fagylaltot (édes, hideg), és sajtot (savanyú, hideg) kíván és eszik, akkor sem ösztönei, sem Kapha dosája nincs egyensúlyban. A megoldás egyszerű: egy rövid böjt után kezdje el mind a hat ízt fogyasztani, ettől az egyensúly helyreállása után természetes ösztönei is visszatérnek, s mindig megmutatják, mire van szükségeegészsége fenntartásához (pl. könnyű, zöld ételekre).


A Vatát kiegyensúlyozó étrend
A megnövekedett Vatát csökkenti a meleg tej, tejszín, vaj, meleg levesek, lassan főtt, párolt ételek, forró gabonafélék (édes, nehéz, meleg, olajos). Legjobb csípős fűszere a gyömbér, amely segíti gyenge emésztését. Étvágyát javítja az édeskömény és a fahéj. Zöldségei: spárga, hagymafélék, sárgarépa, retek, uborka, zöldbab, fehérrépa, valamint olajjal főzve melegen a brokkoli, gomba, kelbimbó, karfiol, zeller, padlizsán, cukkíni, burgonya és paradicsom. Gyümölcsei édesek, érettek: pl. sárgabarack, banán, dinnye, őszibarack, narancs, szilva, cseresznye, kókusz, datolya, füge, szőlő. Gabonafélékből előnyös a zab, rizs, búza. Mindentejtermék elfogadható, a húsok közül a csirke, tengeri halak, rákok,hüvelyesekből a csicseri borsó, egy kevés tofu. Fűszerek: mértékletesen csaknem mindegyik, kivéve a koriander, sáfrány, petrezselyem és a kurkuma.

A Pittát kiegyensúlyozó ételek
Erős, hatékony az emésztése, előnyös számára a hűvös vagy langyos, gyengén sózott és fűszerezett, olaj helyett kevés vajjal készült étel. A főzelékek, magvak és babfélék laktatóak és csökkentik a Pitta farkasétvágyát. Kerülnie kell az ecetes ételeket, a joghurtot, tejfölt és a sajtot, valamint a kávét. Zöldségek közül kerülendők: a hagymafélék, retek, sárgarépa, padlizsán, spenót, paradicsom, csípős borsok. Gyümölcsök közül kerülendő: minden éretlen gyümölcs, és a sárgabarack, grapefruit, banán, málna, eper, szamóca, meggy, áfonya, őszibarack.Kedvező gabonaféléi: árpa, búza, zab, fehér rizs, kerülendő: barna rizs, köles, kukorica, rozs. Kedvező tejtermék: tej, vaj, kerülendő: tejföl, sajt, joghurt. Ne fogyasszon tojássárgáját sem). Húsok közül kerülendő minden vörös hús, és a tengeri ételek, jó számára a tofu és minden szójaszármazék, de kerülendő a lencse, lehetőség szerint mézet se fogyasszon. Fűszerei: kapor, menta, sáfrány, kardamom, fahéj, koriandermag.

A Kaphát kiegyensúlyozó javallat
A nyugati társadalmakban a sok cukor és zsír Kapha túlsúlyt eredményez. Válasszanak roston sütéssel (nem olajjal), grillezéssel, pirítással készült (nem vízben főzött) meleg ételt a hideg helyett. Ajánlható számukra a kesernyés saláta, tonik, gyömbértea, fűszerek közül pedig a köménymag, szezámmag, kurkuma és a csípős fűszerek. Minden jó, ami meleg és könnyű, s így ellensúlyozza a Kapha hideg, nyirkos jellegét. A tejtermékek közül csak sovány forralt tejet igyon. Nyers gyümölcsök, zöldségek és saláták különösen jók, kerülendők azonban, ami édes és bő levű (pl. uborka, paradicsom, cukkíni). Gyümölcsök közül jó az alma, körte, sárgabarack, áfonya, szárított gyümölcsök kerülendők az édes, savanyú vagy nagyon leveses gyümölcsök. Gabonafélékből javasolt az árpa, köles, hajdina, rozs, kukorica, mellőzendő: a zab, búza, rizs. Kerülendők a vörös húsok és a tengeri ételek. Minden hüvelyes jó, kivéve a tofu. Édesítésre csak napi 1 kanál nyers, nem melegített mézet használhat. Minden fűszer előnyös, de a gyömbér a legjobb, a só kerülendő, de jót tesz az étkezés után rágcsált édeskömény is.

A táplálkozást az ájurvéda szerint össze kell hangolni az évszakokkal is:
Nyáron nem jó erős, fűszeres ételeket enni, mert tovább növelik az épp uralkodó Pittát, kedvezőbbek a hideg, keserű és fanyar ételek (pl. nyers saláták).
Ősszel, amikor a szél erős és száraz, kerülni kell a szárított gyümölcsöket, a magas fehérjetartalmú ételeket, melyek a hideg, száraz Vatát fokozzák.
Télen tartózkodjunk a hűtött italoktól, fagylalttól, sajttól és joghurttól, a hideg, nedves ételektől, melyek tovább növelik a Kaphát.

További jó tanácsok:
Csak akkor együnk, ha éhesek vagyunk! Szomjasan ne együnk, éhesen ne igyunk! Legalább 32-szer rágjunk meg minden falatot! Ne együnk egyszerre kétmaroknyinál több ételt, mert gyomrunk kitágul, és még többet fog követelni!
Az érzelmek is rendelkeznek egyfajta ízzel, zamattal, amely befolyásolja a testet.Keserű érzelem például a bánat, fanyar a félelem (ezek növelik a Vatát),savanyú érzelem az irigység, erős pedig a harag, amely a Pittát fokozza. Édesérzelem a vágy, és sós a mohóság, amely a Kaphát növeli. Az ízek és érzelmek összefüggése miatt még lelki, érzelmi problémáinkon is segíthetünk a megfelelő ételekkel és gyógynövényekkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése