Rólam


10 éve még nagyban vásároltam a márkás krémeket, speciális szereket, ápolókat, mosdószereket, mindent, aminek a reklámok szerint használata egy nő életében elengedhetetlen. Aztán jött egy villám, ami ledöntött a lábamról, fejbecsapott és megváltoztatta a hozzáállásomat. Így tettem ki szépen sorban mindent, ami nem natúr az otthonunkból. Elkezdtem a krémeimmel, folytattam a mosószerrel és folytatom a mai napig is. Aztán már nem elégedtem meg azzal sem, hogy valamit natúrnak vagy bionak titulálnak, és elkezdtem olvasni, mi van a termékekben. Legnagyobb döbbenetemre a jónevű biocuccokban hemzsegnek az olyan összetevők, amiket nem szeretnék a bőrömre kenni. Nagy gondba kerültem ezáltal.
Arra jutottam, hogy ha nem tudok ilyen dolgokat vásárolni, akkor elkészítem magam. Meg is csináltam: nekiálltam, befogtam az éppen nem használatos edényeket, turmixgépet, utánanéztem a hozzávalóknak és elkezdtem krémeket gyártani. Sokkal jobban hatnak, jobb az illatuk, és mivel én magam készítem, tudom, mi van bennük.
Innentől kezdve jött az ötlet, hogy tegyem közzé a neten, hiszen vannak, akik még rajtam kívül is így gondolják, és saját magukra nem kennének csak ténylegesen "tiszta" dolgokat. Hajrá mindenki!!!!