2011. január 30., vasárnap

Látásjavítás természetesen


Látásunk az idő múltával romlik, de ez a romlás sok esetben lelassítható, megállítható, vagy adott esetben visszafordítható. Ha szeretnétek megérteni, milyen összefüggés van a szem és a test egésze között, először a magzati evolúciót kell megvizsgálnunk. A halfázisban a szem, az emésztőrendszer és az idegrendszer szinte egyenes vonal mentén helyezkedik el: innen származik a kapcsolat a szemünk és az emésztőrendszerünk, illetve a szemünk és az idegrendszerünk között. A szem – az emésztőszervek közül elsősorban a májat jelképezi, ezért van az, hogy a máj különféle megbetegedései először a szemen láthatók, illetve a szem a később kialakuló májbetegséget is előre tudja nekünk jelezni. Az idegrendszer állapota is ugyanígy látható a szemen, és mivel az idegrendszer az egész test minden szervével kapcsolatban áll, a szem végső soron minden szervünk állapotának a tükörképe. (szem- és íriszdiagnosztika)
Nagyon fontos, hogy megértsétek, hogy a látásjavító kúra éppen ezek miatt az összefüggések miatt nem csak a szemet kezeli, hanem a hozzá tartozó legfontosabb szerveket is, de főleg a májat. Azzal hogy neked az orvosod felír egy szemüveget, nem oldotta meg a kiváltó okot, csak egy mesterséges lencse dolgozik a te szemed helyett, azaz elvileg jobban látsz, de a szerveid állapota miatt a szemed tovább romlik, aminek a végeredménye az egyre magasabb dioptria szám.


Bizonyos gyógynövények, ételek, gyümölcsök, zöldségek kimondottan a szem megerősítésére valók. Ilyen például a citromfű, ami szemerősítőként szerepel a gyógynövényes szakirodalomban. A szemvidítófű a népi gyógyászatban régóta hatásos szernek bizonyult. Az áfonyalevél, ami a szem ideghártya pigmentjeinek regenerálását segíti elő. A béta-karotin (a répa és a narancssárga zöldségek, gyümölcsök tartalmazzák főleg), ami az A-vitamin előanyaga, szervezetünk ebből állítja elő az A-vitamint. Az A-vitamin a szemben található látóbíbor működéséhez nélkülözhetetlen. Hiányában szürkületi vakság alakul ki, a szem alkalmazkodóképessége a sötétséghez, fényváltozásokhoz romlik. A hosszú ideig tartó hiány vaksághoz vezet.  Az aloé vera is ismert, mint látás javító gyógynövény, de ide sorolhatjuk a búzafüvet is, mint ami elősegíti és javítja a látást.

1 megjegyzés:

  1. Vajon melyik a hatásosabb látásjavító? A vitaminok, vagy a gyümölcsök esetleg mindkettő. Erről szól a cikk:
    http://munkahet.hu/hirek/eletmod-egeszseg/az-eleslatas-nyomaban

    VálaszTörlés